Gyászinduló a Föld halálára
(Partecedula)
Lento
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak,
hullámozz, kavarogj, aranyszínű tömeg,
holt húgotok mögött, kit most temetni fognak,
lassan, búsan, komor zenére lépjetek.
Beteltek az idők ! Halott a Föld örökre,
egy zokogásba fúlt halálhörgés után !
Sötét, visszhangtalan, szélcsendes éjszakán
lebeg, mint puszta roncs, némaság van körötte.
Mily álom ! hát igaz ? nem vagy csak szarkofág,
nem több az éj vizén tragikus, holt tömegnél ?
Ó, páratlan, dicső eposz, te ! Mégis eszmélj !
Nem, mindez véget ért, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak...
Mégis idézd fel a kort, midőn nem kísérte,
ó, Föld, únt napjaid sorát másféle zaj,
csak szélmelódiák, csak tompa habmoraj
és a falevelek ezüstös zizegése.
De jött egy buja lény ! Maja szent fátyolát
e vézna lázadó foszlánnyá szakította,
és az idők jaja felsírt a csillagokra
De mindez véget ért, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak...
Sosem felejted el a középkor sötétjét,
hol a "Dies irae" halálharangja szólt,
Éhség őrölte meg a vén, földből kiszórt
csontokat, s Döghalál aratta dús vetését.
Midőn az ég alatt reményeveszve állt
a riadt ember és vakon bízott a Kegyben,
zsolozsmát zengve s önfaját átkozva egyben !
De mindez véget ért, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak...
Zord dómok! vérszínű oltárok ! ó, ti festett,
bús ablakok, harangzúgás, tömjén, ima !
Hozsánnát mennydörög a bőszült orgona !
Fehér kolostorok ! sápadt klastrom-szerelmek !
e korszak kétkedést szült és hisztériát,
kisemmizett fajunk apátlan volt e Földön,
ismeretlen vízen úszott korhadt fatönkön.
De mindez véget ért, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak...
S a máglyák ! tömlöcök ! ólomkamrák ! a kínpad !
Gályák, bordélyok és tébolydák börtöne,
a régi lelemény ! művészetek ! zene !
tudomány ! s háború, trágyázója a síknak !
Éhség, szomj, alkohol, ezernyi nyavalyák !
Fényűzés ! unalom ! szeretet és könyörület !
Hány drámát éltek át e hamvak, míg kihűltek !
De mindez véget ért, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak...
Hová lett Szakia, a tiszta szív, az áldott,
ki értünk szenvedett, s helyes Törvényt hozott?
S Jézus, a jó, a bús, aki ingadozott
a Hitben, melynek élt, melyért keresztre szállott ?
S kik zord titkok miatt sok éjt zokogtak át ?
Hol vannak könyveik ? Nincs bennük eszme, érdem ?
Ó, mennyi névtelen vérzett el észrevétlen !
De mindez véget ért, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak...
Ó, márvány Vénusz ! ó, rézkarcok ! elenyésztek !
Hegel bolond agya ! az édes énekek !
Csipkés tornyok, miket a düh fölégetett.
Könyvek, kárbaveszett győzelmei az észnek !
Minden mocsok s tűnő fény, mindaz, mit saját
fiaid ihlete alkotott e világon,
ó Föld, álom ma már, csak vakmerő, nagy álom.
Már mindez véget ért, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak...
Aludj örökre hát, jobb, ha e hihetetlen
tragédiát lidércnyomásnak gondolod,
síremlék vagy, amely vaktában tébolyog
sötétbe veszve, nincs neved sem.
Csak álom volt! Soha nem léteztél tehát !
Magad vagy ! nincs tanú ! nincs, aki tudja, lássa.
Nincs, csak örök éj időtlen hallgatása
Csak álmodtál, aludj örökre hát.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak,
hullámozz, kavarogj, aranyszínű tömeg,
holt húgotok mögött, kit most temetni fognak,
lassan, búsan, komor zenére lépjetek.
Marche funèbre pour la mort de la terre
(Billet de faire-part)
Ô convoi solennel des soleils magnifiques,
Nouez et dénouez vos vastes masses d'or,
Doucement, tristement, sur de graves musiques,
Menez le deuil très-lent de votre soeur qui dort.
Les temps sont révolus! Morte à jamais, la Terre,
Après un dernier râle (où tremblait un sanglot !)
Dans le silence noir du calme sans écho,
Flotte ainsi qu'une épave énorme et solitaire.
Quel rêve ! est-ce donc vrai ? par la nuit emporté,
Tu n'es plus qu'un cercueil, bloc inerte et tragique
Rappelle-toi pourtant! Oh! l'épopée unique !...
Non, dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Et pourtant souviens-toi, Terre, des premiers âges,
Alors que tu n'avais, dans le spleen des longs jours,
Que les pantoums du vent, la clameur des flots sourds,
Et les bruissements argentins des feuillages.
Mais l'être impur paraît! ce frêle révolté
De la sainte Maïa déchire les beaux voiles
Et le sanglot des temps jaillit vers les étoiles...
Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Oh! tu n'oublieras pas la nuit du moyen âge,
Où, dans l'affolement du glas du "Dies irae",
La Famine pilait les vieux os déterrés
Pour la Peste gorgeant les charniers avec rage.
Souviens-toi de cette heure où l'homme épouvanté,
Sous le ciel sans espoir et têtu de la Grâce,
Clamait: "Gloire au Très-Bon", et maudissait sa race!
Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Hymnes ! autels sanglants ! ô sombres cathédrales,
Aux vitraux douloureux, dans les cloches,
L'encens ! Et l'orgue déchaînant ses hosannas puissants!
Ô cloîtres blancs perdus ! pâles amours claustrales,
[...] Ce siècle hystérique où l'homme a tant douté,
Et s'est retrouvé seul, sans Justice, sans Père.
Roulant par l'inconnu, sur un bloc éphémère.
Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Et les bûchers ! les plombs ! la torture ! les bagnes !
Les hôpitaux de fous, les tours, les lupanars,
La vieille invention! la musique! les arts
Et la science! et la guerre engraissant la campagne!
Et le luxe! le spleen, l'amour, la charité!
La faim, la soif, l'alcool, dix mille maladies !
Oh ! quel drame ont vécu ces cendres refroidies !
Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Où donc est Çakia, coeur chaste et trop sublime,
Qui saigna pour tout être et dit la bonne Loi ?
Et Jésus triste et doux qui douta de la Foi
Dont il avait vécu, dont il mourait victime ?
Tous ceux qui sur l'énigme atroce ont sangloté?
Où, leurs livres, sans fond, ainsi que la démence ?
Oh! que d'obscurs aussi saignèrent en silence!...
Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Et plus rien ! ô Venus de marbre! eaux-fortes vaines !
Cerveau fou de Hegel ! doux refrains consolants !
Clochers brodés à jour et consumés d'élans.
Livres où l'homme mit d'inutiles victoires !
Tout ce qu'a la fureur de tes fils enfanté
Tout ce qui fut ta et ta splendeur si brève,
Ô Terre, est maintenant comme un rêve, un grand rêve.
Va, dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Dors pour l'éternité, c'est fini, tu peux croire
Que ce drame inouï ne fut qu'un cauchemar,
Tu n'es plus qu'un tombeau qui promène au hasard
[........] sans nom dans le noir sans mémoire.
C'était un songe, oh! oui, tu n'as jamais été!
Tout est seul! nul témoin! rien ne voit, rien ne pense.
Il n'y a que le noir, le temps et le silence...
Dors, tu viens de rêver, dors pour l'éternité.
Ô convoi solennel des soleils magnifiques,
Nouez et dénouez vos vastes masses d'or,
Doucement, tristement, sur de graves musiques,
Menez le deuil très-lent de votre soeur qui dort.
Funeral march for the death of the Earth
machine translation
(Ticket of announcement)
O solemn convoy of the splendid suns,
Tie and untie your vast gold masses,
Lordly, sadly, on serious musics,
Lead the very-slow mourning of your sister who sleeps.
Times are completed! Died forever, Earth,
After a last rail (where a sob trembled!)
In the black silence of calms without echo,
Floats as well as an enormous and solitary wreck.
What a dream! is this thus true? by the night carried,
You are not any more that one coffin, inert block ?
Come to your senses however! Oh! unique epos!...
Not, sleep, it is well finished, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns...
And yet remember, Ground, of the first ages,
Whereas you did not have, in the spleen of the long days,
That the pantoums of the wind, the clamour of the deaf floods,
And the argentinie rustles of the foliages.
But to be impure appears it! this frail revolted holy
Maïa tears the beautiful veil.
And the sob of times spouts out towards stars...
But sleep, it is well finished, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns...
Oh! you will not forget the night of the Middle Ages,
Where, in the panic of the knell of the "Dies irae",
The famine crushed the old bones unearthed
For the Plague gorging the mass graves with rage.
Remember this hour when the man terrified,
Under the sky without hope and obstinate of the Grace,
Clamait: "Glory with Very-Good", and cursed its race!
But sleep, it is well finished, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns...
Anthems! bloody furnace bridges! o dark cathedrals,
With the painful stained glasses, in the bells, the incense!
And organ unchaining its hosannas powerful!
O lost white cloisters! pale claustral loves, ...
This hysterical century where the man doubted so much,
And was found only, without Justice, Father
Rolling by the unknown, on a transitory block.
But sleep, it is well finished, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns...
And stakes! Leaden jails! torture! convict prisons!
Madhouses, towers, brothels,
the old invention! music! arts
And science! and the war fattening the countryside!
Luxury! spleen, love, charity!
Hunger, thirst, alcohol, ten thousand diseases!
Oh! what a drama lived these cooled ashes!
But sleep, it is well finished, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns...
Where thus is Sakia, pure and too sublime heart,
Which bled for any being and says the good Law?
And sad and soft Jesus who doubted
the Faith of which it had lived, of which it died victim?
All those which on the atrocious enigma sangloté?
Where, their books, bottomless, as well as the insanity?
Oh! that the obscure ones also bled in silence!...
But sleep, it is well finished, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns...
And more nothing! o Venus from marble! vain etchings!
Insane brain of Hegel! soft comforting refrains!
Up to date and consumed embroidered bell-towers dashes.
Books where the man put useless victories!
All that the fury of your sons has given birth to
All that was your mud and your so short splendour,
O Earth, is now like a dream, a great dream.
Go, sleep, it is well finished, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns...
Do sleep for eternity, it is finished, you can believe
That this incredible drama was only one nightmare,
You are not any more but one tomb which walks randomly
.......without name in the black without memory.
It was a dream, oh! yes, you never were!
All is only! no witness! nothing sees, nothing does not think.
There are only the black, time and silence...
you sleep have just dreamed, sleep for eternity.
O solemn convoy of the splendid suns,
Tie and untie your vast gold masses,
Lordly, sadly, on serious musics,
Lead the very-slow mourning of your sister who sleeps.
